Két hosszú, hosszú, nem könnyű hónap után nyitottam ki a fényképezőgépet, hogy rég elfeledett recepteket próbáljak megörökíteni.
Hozzávalók:
sütőtök
rukkola
lilahagyma
csirkemell
- A csirkemellet kicsi kockákra vágtam, majd olívaolaj, mustár, méz és kis szójaszósz kíséretében fél órát-órát a hűtőben pihentettem.
- Közben a sütőtököt a husival megegyező méretű kockákra vágtam, a lilahagymát pedig kellemesen nagyobb darabokra aprítottam. Kis fűszer ment rá: só, bors, (ízlés szerint amit gondolunk hozzá, én sajnos nem emlékszem, mit szórtam rá. Mondjuk kínai ötfűszer-keveréket tennék hozzá, ha ma készülne)
- Mivel pici kockák voltak, ezért a 180°C-os sütőben 15-20 perc elég volt, hogy megsüljön a tök.
- Eközben a húst egy pici olajban kisütöttem.
- Az öntet is elkészült ezidőben: olívaolaj, mustár biztosan volt benne, talán kis citromlé, az ellensúlyozás miatt.
- A végén összekevertem mindent: a kisütött húst, a tököt a hagymával és az öntetet.
- A rukkolát csak a legvégén tettem hozzá, mert a tök melegétől éppen elégségesen fonnyad meg.
- A nagy tálból ketten két villával törökülésben kellemesen elcsipegettük.


(A kép az internetről származik, és nem is ez a saláta hivatalosan, de pont így nézett ki. )