Nyuszikaja

Ételek, receptek, kísérletek, tanulás.

Rugelach, az új szerelem 2011. január 20.

Kategória: Édességek — agi @ 19:00

Bár hagyományosan zsidó karácsonyi édesség, de nem bírtam karácsonyig várni vele, így még jóval korábban, egy baráti ebéd mellé készült, falatkáknak.

Hozzávalók:

24 dkg krémsajt (szerintem 25 miatt sem sértődik meg, szokás szerint Spar-os saját márkás került bele részben, másrészt féláron kínált Philadelphia, menőztünk…)

Hozzávalók:

24 dkg vaj

6 ek cukor

30 dkg liszt

csipet só

A töltelékhez:

4×3 ek barackdzsem

4×4 ek cukor

4×1 kk. fahéj

4×5 dkg dió

4×2 ek mazsola (nálunk nagyobb részt aszalt meggy került bele, amit felaprítottam, a kis savanya jót tett a sok cukor mellett.)

a sütik tetejére tojás kenni

  1. A sajtot a vajjal és a cukorral keverjük ki.
  2. Hozzáadjuk a lisztet és a sót.
  3. Egy éjszakára hűtőben pihenjen a tészta, négy részre osztva.
  4. Jól belisztezett deszkán 20-25 cm-es körré nyújtsuk az egyes tésztadarabokat, majd oszlassuk el rajta a töltelék negyedét.
  5. A kört 16 cikkre vágjuk fel, és a hosszabb végétől kezdve tekerjük fel.
  6. A tetejüket tojással kenjük meg.
  7. A 180°C-os sütőben 20 perc kell nekik.

Az előzetes vizsgálatok arra engedtek következtetni, hogy nehéz kinyújtani a tésztát, mert nagyon ragadós.

Nekem semmi problémám nem volt vele, nagyon szép állagú tésztám lett.

Nagyon hidegen kell nyújtani, tehát a maradékot tartsuk addig a hűtőben, és bőségesen kilisztezett deszkán nyújtsuk.

Borzasztó édes sütemény, de minden falat egy mennyország.

És igen, ennyi töltelék elfér benne. Külön finom a kifolyt, és odakaramellizálódott cukor a kiflik oldalán. szerintem.

Legközelebb sima cukor-kakaóporral is megpróbálom, mert a tészta nagyon finom, a tölteléket meg lehet variálni. Remélem, nem sértek meg ezzel  hagyományt.

Ebből az adagból 64 kicsi, vagy 48 normál tekercs lesz.

Sajnos elfelejtettem, kinél olvastam ezt a receptet, ha valaki magára ismer, szóljon, linkelek én szívesen.

 

 

One Response to “Rugelach, az új szerelem”

  1. bathyka Ezt mondja:

    Fűszer és lélek talán? Én ott olvastam, de még nem készítettem el. De megint kedvet kaptam, jól néz ki.


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.